RÉPCESZENTGYÖRGY 2021. AUGUSZTUS 21.
István király hadizsákmánya volt az a Szent György-ereklye, ami most Répceszentgyörgyre került.
István király hadizsákmánya volt az a Szent György-ereklye, ami most Répceszentgyörgyre került.
Répceszentgyörgy Község Önkormányzata 2021. augusztus 31-én (kedden) 18.oo. órakor a Polgármesteri Hivatalban közmeghallgatást tart, amelyre szeretettel meghívja a falu lakosságát, ahol a polgármester beszámol az elmúlt időszakban történt eseményekről.
Répceszentgyörgy, 2021. 08. 24.
Kovácsné Kelemen Gertrúd sk.
Polgármester
Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt 2021.Augusztus 21-én.
A településünkről elszármazott gyermekeket, unokákat is hazavárjuk!
(tovább…)
Répceszentgyörgy Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt,
2021. Augusztus 21-én 10:00 órakor kezdődő
Ünnepi Szentmisére, a Római Katolikus Szent György templomba.
Gyülekezünk fél 10 órától a Templom előtti téren.
A szentmisét celebrálja Császár István Helynök Úr.
Az ünnepi alkalommal a Szent György Lovagrend és Dr. Nagy László a Szent László Lovagrend Kormányzója Szent György csontereklyét adományoz a településnek.
Répceszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2021. július 16-án (pénteken) 18 órakor testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
Örömmel tájékoztatom a településünk lakóit, hogy a Magyar Falu Program Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése kiírásában pályázatunk nyertes lett. Ennek keretében 5.000.000 ft értékben megújul a temető kerítése, és megépülhet egy új járdaszakasz is.
Mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt Bőben és további 9 településen határozatban azonnali települési zárlatot rendeltek el.
Répceszentgyörgy Község Önkormányzat Falugondnoki Szolgálata kirándulást szervez a Kemenessömjéni Levendula Farmra, melyre tisztelettel meghívom.
Répceszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő –testülete 2021. június 28-án (hétfőn) 19:00 órakor képviselő –testületi ülést tart,melyre tisztelettel meghívom.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
A kezelés pontos időpontja: 2021.Július 2. napján, napnyugta utáni órákban. Rossz idő esetén a védekezés 2021.Július 3-4.napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.