Dr. Nagy László
Dr. Nagy László 1937. november 14-én, született,az ősi Vas megyei magyar szállásbirtokon Répceszentgyörgyön, római katolikus vallású, négy gyermekes, régi birtokos, kisnemesi gazda család harmadik, és egyben első fiúgyermekeként.
Tanulmányait Répceszentgyörgyön, Szombathelyen, majd osztályidegennek minősített családját ért megkülönböztetések miatt – bújtatott módon – Káptalanfán, Sümegen, majd Nagy Imre hatalomra kerülése után Szombathelyen fejezhette be.
1956-ban elsőéves joghallgató, fegyveres egyetemista, aktív labdarugó, akit 1956. október 30-án, az egyetem diáknagygyűlésén – az első évfolyam részéről- az Egyetemi Forradalmi Bizottság tagjává választottak.
1960. nyarán állam – és jogtudományi diplomát szerez az ELTE Jogi Karán.
1964-ben ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsgát tesz.
1965-ben az ország egyik legfiatalabb vezető jogtanácsosává nevezik ki a pályázat győzteseként és pártonkívüliként egy mezőgazdasági Tröszthöz.
1971-től pályát vált és gyakorló ügyvédként praktizál Budapesten.
1974-ben házasságot köt a budavári Mátyás Templomban Bíró Márta Krisztinával. Házasságukból egy fiúgyermek születik, Nagy Ajtony Csaba,kivel később közös ügyvédi irodában dolgoznak.
1980-as évek közepén Kodály Zoltánné, Illyés Gyuláné és Németh Lászlóné az erdélyi magyarság védelmére szerveződő Bethlen Gábor Alapítvány jogi képviseletére kérik fel, amit díjazás nélkül látott el.
1987-től a több, mint 10.000 erdélyi menekült ingyenes jogvédelmében végzett kiemelkedő jogi és politikai tevékenységével, valamint a hivatalos diplomáciától független, nemzetérdekű „ Szent László civil diplomácia” létrehozásával válik nemzetközileg is ismertté.
1987-ben – meghívottként – részt vesz az első Lakiteleki Értelmiségi Találkozón.
A következő években Hazánkban, és szerte a nagyvilágban elmondott politikai beszédeivel, interjúival hívta fel magára a figyelmet, tüntetések meghatározó szervezője, irányítója és forgatókönyv írója lett.
2003. december 8-án – az európai trendhez igazodva – a Magyar Királyi Szent László Lovagrend létrehozásával szilárd szervezeti alapokra helyezi a keresztény- szociális értékrendért és az egyetemes magyarság egyéni és kollektív jogaiért immár 15 éve szervezetten küzdők politikai és emberi jogi harcát, a „Szent László civil diplomáciát„
Szakmai és attól szinte elválaszthatatlan emberi és politikai tevékenységét az egyetemes emberi jogokért, az Igazság, a Törvény és az Erkölcs együttes uralmáért, valamint az elszakított magyar nemzetrészek magyarságának az emberi és kollektív jogaiért való megalkuvás nélküli cselekvő küzdelem hivatástudata határozta és határozza meg. Anyagi eszközeit is ennek a célnak a szolgálatába állította !
Jelentős nemzetközi Memorandumok, és egy egyedülálló helytörténeti munka és egy híressé vált politikai memoár ( Tűzvonalban a Szent László civil diplomácia ) kötődik a személyéhez.
Répceszentgyörgyi gyökereit nem feledve,közéleti és politikai befolyását érvényesítve támogatja településünket.
Több jeles alkalommal részese a helyi ünnepségeknek, adományozója művészeti alkotásoknak, és a Szent György csontereklyének.
Létrehozója, mentora és megőrzője a Szülőfalum Répceszentgyörgy című dokumentumfilmnek, melyet 1970-ben rögzített.
Számos társadalmi kitüntetés és elismerés birtokosa.