Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Varga István

Életút

Varga István 1924. december 13-án született, Luca napján Sajtoskálon. Gyermekkorát Tompaládonyban töltötte. Édesapja az állami útfenntartóknál dolgozott, édesanyja testvérei születéséig gyermekdajka volt. Két testvérbátyja volt, ők már nem élnek.

Varga István

A tompaládonyi iskolában egy tanfelügyelői látogatáskor figyeltek fel a kis Varga Pista tehetségére. A tanítóknak sikerült meggyőzni a szülőket, hogy taníttassák a gyereket. Ösztöndíj segítségével a soproni bencésekhez került, ahol már az első évben társai korrepetálásával pénz keresett. A színjeles bizonyítvány biztosította, hogy felvegyék a kőszegi tanítóképzőbe. A közbejött háborút követően 1946-ban kapott tanítói, kántori oklevelet.

Egy évet tanított Nagygeresden, majd megpályázta Répceszentgyörgyön az összevont felső tagozat tanítói állását, amely egyben az iskola vezetését is jelentette. 1948-ban költözött Répceszentgyörgyre, s haláláig – 72 évig – ugyanabban a szolgálati lakásban élt. Az iskoláiban kitűnően megtanult zongorázni, orgonán játszani, kottát olvasni, ezért néhány évig a helyi kántort helyettesítette.

Hamar beilleszkedett a község életébe. Megszervezték Kovács Viktor kollégájával a dolgozók általános iskoláját, a falusi fiatalokból színjátszó csoportot szervezett. Tanácstagi megbízást kapott, amit negyven évig végzett a falu érdekében.

A 39 éves igazgatósága alatt folyamatosan fejlesztette az iskolát. A két fős tantestület időközben – nyugdíjazásáig – tizenhét főre bővült. A pedagógusok letelepítését szolgálati lakások kialakításával segítette.

1951-ben megnősült, felesége Udvardi Mária Valéria szintén pedagógusként dolgozott. De a lányuk Lívia is nyugdíjazásáig tanított. Fia Zsolt szintén dolgozott egy évtizedig pedagógusként, a mai napig televíziósként, újságszerkesztőként dolgozik.

1955-ben a helyi Horváth kastélyban MÁV nevelőotthon létesült. A kollégiumban élő, itt tanuló fiúkkal az iskola felső tagozatán párhuzamos osztályokat indítottak. Nagyszerű lehetőségek voltak a diákok számára, hiszen közben hat sportpálya, tornaterem, csónakázó tó épült a kastélyparkban. Kiemelkedő volt az iskola tanulmányi, kulturális és sport teljesítménye, a járási, megyei szemléken, megmérettetéseken kiválóan szerepeltek.

1972-ben megbízták a hegyfalui általános iskola vezetésével is, így egy évtizedig, az összevonásig, két tantestületet irányított, két intézmény igazgatója volt. Kérésre elvállalta, hogy Vasegerszegen a helyi, a hegyfalusi, a zsédenyi, a répceszentgyörgyi gyerekeknek óvodát alakítsanak ki. Majd a működő óvoda vezetését átadta.

Közben az iskolai szükségleteknek megfelelően Varga István folyamatosan tanult. Elvégezte a pécsi főiskolán a magyar szakot, a Győri Műszaki Főiskolán a technika szakot, hogy a politechnikai oktatást be lehessen vezetni. Évtizedekig vezette a helyi kultúrházat, ezért az Országos Pedagógiai Intézetben népművelő képesítést szerzett.

Munkájára felfigyeltek a sárvári járásnál is, mert két esetben is felkeresték, hogy fogadja el a járási művelődési osztály vezetését. De mindkét alkalommal inkább a szeretett, fogadott faluját választotta.

Iskolaigazgató kollégái elismeréseként a járási igazgatói munkaközösség vezetője lett. Több elismerő oklevél, kitüntetés birtokosa, de ő ezeket mindig a kollégáinak köszönte meg.

Közéleti tevékenysége is bővült, mert időközben a Hazafias Népfront helyi vezetésével bízták meg, a községben ő szervezte a téli időszakban gyakori TIT előadásokat.

A kevés szabadidejében szívesen ült le a zongorájához és a többszáz kottából válogatva játszott. Unokája, Diána a zenei tehetségét, abszolút hallását valószínű, hogy tőle örökölte.

A nyolcvanas évek eleje sok változást hozott az iskola életében. A gyermeklétszám csökkenése miatt a MÁV úgy döntött, hogy megszünteti a nevelőotthon működtetését. Így üresen maradt a kastélyban a kollégiumi rész és a kerítésen belül 8 szolgálati lakás. Közben az iskolai összevonások hatására már tizenegy település gyerekei jártak a répceszentgyörgyi iskolába.

Egy megyei fórumon fia, Zsolt felvette, hogy az üresen maradt kollégiumi épületet és sportpályákat, a kitűnő környezetet egy labdarugó kollégium kialakítására lehetne használni. Dr. Bors Zoltán megyei elnöknek megtetszett az ötlet és Varga István és kollégái szervezésében másfél éven belül elindult a Répceszentgyörgyi Labdarugó Kollégium, amely második ilyen intézmény volt az országban. A jó szakemberek megválasztásával, a Szombathelyi Haladás szakmai segítségével sikerült tehetségeket verbuválni, hiszen a második évben már országos bajnokságot nyertek. Újabb sportpályákat építettek, a régieket felújították. A soproni, kőszegi tanulmányok és évek segítettek abban Varga Istvánt, hogy egy osztrák település, Kapfenberg sport tagozatos iskolájával felvegyék a kapcsolatot. Évente itt is és ott is több versenyszámban megmérkőztek.

A kastély gyönyörű parkjában a sárvári úttörővezetők segítségével nyári sátortábort alakítottak ki a felsősöknek. A kastélyban – a kollégiumi szobákban – pedig az alsósok nyaraltak. A kollégium konyhája nyáron is üzemelt. Így évente többszáz sárvári, Sárvár járási gyerek táborozott Répceszentgyörgyön.

1986-ban Varga István nyugdíjba ment, így az iskola további sorsába már nem tudott beleszólni.

Sokat segített fia építkezésében, de szabadidejében szívesen átadta tapasztalatait menyének, Mayának, aki pedagógusként dolgozott.

Sok időt töltött az unokáival, Zsolttal, aki nagyapja népművelői diplomáját modernizálva művelődési szervező, majd kommunikáció szakos egyetemi diplomát szerzett. Jelenleg a médiában dolgozik. Diána is pedagógus lett, óvónő, zenetanár, népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere.

Felesége halált követően családja a dédunokák érkezésével vált teljessé. Csenge, Kincső, Kolos és az édesanyjuk Eszter sok-sok boldog pillanatot szerzett a dédipapinak.

A rendszerváltást követően is aktív maradt Varga István.

 Két alkalommal is alpolgármesteri megbízatást vállalt Répceszentgyörgyön. Közéleti érdeklődése haláláig megmaradt, naprakész ismeretekkel rendelkezett.

Nagy megtiszteltetésként élte meg, hogy Répceszentgyörgy díszpolgárának választotta.

Nyugdíjasként a kertészkedés lett a hobbija, mintakertet hozott létre. Házi könyvtárából szívesen választott könyvet, legyen az klasszikus, vagy mostani kiadású könyv. A helyi megyei lapot naponta végig olvasta. De a legboldogabb akkor volt, amikor az unokák, a dédunokák is körbevették.           A betegségek elkerülték, csendesen elaludt.

Aktív, teljes életet élt. Családszeretete példaértékű. Kollégái szerették, tisztelték a teljesítménye, a munkabírása, az embersége alapján. Életét megszépítették a családjában eltöltött idők.

Elhunyt 2020. májusában,örök nyugalomra helyezték Sárváron.

Búcsúztató

Kedves Gyászoló Család! Búcsúzó barátok ,rokonok ,tisztelők!

Szomorú szívvel állunk itt e hamvak előtt, leróva tiszteletünket ,és készülve az utolsó elköszönő intésre.

Búcsúzunk sokak méltó tiszteletét élvező Varga István tanárúrtól  ,igazgató úrtól, Pista bácsitól, ki  Répceszentgyörgy elmúlt fél évszázadának egyik meghatározó személyisége volt.

Jött a pillanat, amelynek ő sem tudott nemet mondani, döntött a sors,  és egy békés,de megfáradt nap délutánján elragadta. Már nem kelhet fel a tavaszi nap harmatcseppek millióit szivárvány kristállyá varázsolva az  ő szeretett kiskertjében,  hogy a gondos ,terveiben mindig alapos, testi képességeiben már panaszokkal küzdő, egykor délceg tanárember gondolataiban feladatsort rendezgessen napi teendői elvégzéséhez. Élete szimfóniája egy erőteljes ütemvonalnál végleg elnémult.

Varga István hét évtizeden keresztül  élt a településünkön és ez az időszak sok munkával, ötlettel, azok megvalósításával telt el. Pista bácsi jeleskedett a közösség szervezésében.

Ideérkezése után  a felsősök összevont osztályában tanított. Hamar kiderült, hogy a háború, a szegénység, a korai munkavállalás miatt a község felnőtt lakóinak nagy számban nincs alapfokú végzettsége, sokan nem tudtak írni, olvasni. Kollégájával megszervezték a Dolgozók Esti Iskoláját, ahol közel félszázan jártak az évek alatt.

A háborút követően üresen maradt a községben a Horváth kastély. Két évig – ideiglenesen – itt működött egy tanítóképző intézet, melynek Pista bácsi is a tanára volt.

Az iskolásokkal rendezett ünnepségeknek olyan sikere volt, hogy a község fiataljai kérték, hogy nekik is tanítson be színdarabot. A János vitéz és a Csínom Palkó zenés-dalos darabok nem csak Szentgyörgyön, hanem a környékbeli falvakban is nagy sikert arattak. A bevételből megvásárolták az uradalmi gépszínt, amelyből kultúrházat alakítottak ki. Most ez a falu könyvtára, közösségi színtere. Közben vezette a  kultúrházat, ahol bevezették a heti filmvetítést.

Az összevont alsó- és felső tagozatos osztályokból álló iskolából fokozatosan építkezve

12 osztályos iskolát hozott létre. A környék összes településéről ide jártak a gyerekek.

1983-tól, – amikor megindult a labdarugó kollégium – több, mint harmincan dolgoztak az intézményben. A dolgozók fele a községünk lakója volt.

Varga István  nyugdíjazásakor elmondhatta, hogy a község lakóinak a döntő többsége az általa vezetett iskolába járt.

A rendszerváltást követően ismét közéleti szerepet vállalt. Közel negyven évig tanácstag volt, így a képviselői munka nem volt új számára. Két cikluson keresztül volt Répceszentgyörgy Község Képviselőtestületének tagja, alpolgármesterként segítette falunk épülését.

Munkáját megköszönve a település önkormányzata 2011. október 9-én Répceszentgyörgy díszpolgára címet adományozta Varga Istvánnak.

Pista bácsi nyugdíjas éveiben is rendszeres résztvevője volt a falu rendezvényeinek, ünnepeinek.

2016-ban a répceszentgyörgyi kultúrházban vette  át ünnepélyes keretek között ,családja ,pályatársai és barátai körében pályája hetvenedik évfordulóján  rubin diplomáját. Jubiláló 90. és 95. életévét is köszöntöttük.  Pista bácsi halála napjáig településünk legidősebb lakója volt, mely pozíciót most másnak ad át.

Hiányozni fog! Településünk lakói nevében szeretnék egy verssel is elköszönni tőle. Köszönjük  a sok-sok munkát, amit kaptunk! Ígérem, hogy szellemi hagyatékát megőrizzük, és a következő generációk részére is átadjuk ! Tanárúr,Igazgató Úr,Pista bácsi kísérje múlhatatlan lelkét, családja ,tanítványai, rokonai tisztelete ,szerető emlékezete az örök lét végtelen csillagösvényén.

 

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárga rigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
 
Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
 
Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt;
kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó,
de halni szebb, de halni jobb,
s én mosolygok és meghalok.

Isten vele!

Kovácsné Kelemen Gertrúd
Polgármester